Blog

Egy legenda eltávozott – Lee Iacocca

Lee Iacocca olasz bevándorlók gyermekeként született, majd az iskolái elvégzését követően 1946-ban lépett be a Ford Motor Company-hez, mint mérnök, de gyorsan átment a kereskedelemhez, ahol rendkívüli karriert futott be. Kezdetben területi képviselő volt, de a ranglétrát végigjárva 1970-től egészen 1978-ig a cég vezérigazgatója is volt. Sikerét annak köszönhette, hogy megalkotta a Ford Mustang legendás márkáját, azonban egyesek szerint túl sikeres lett, így kirúgták és ezzel a padlóra került.

Ezt követően a komoly gondokkal küzdő Chryslerhez került. A korábban rekordszintű veszteségeket elkönyvelő autóipari vállalat Iacocca vezetésével kilábalt a válságból. A stratégiaváltás mellett jelentős költségcsökkentési intézkedéseket vezetett be. Többek között saját fizetését jelképes 1 dollárra csökkentette, s 1,2 milliárd dolláros kormányzati hitelgarancia segítette a cég talpra állását.

Iacocca 1992-ben nyugdíjba vonult. 2005-ben rövid időre visszatért az üzletbe Chrysler reklámembereként. Nyugdíjas éveiben alapítványai tevékenységében igen aktív életet élt.

Lee Iacocca
(1924. október 15. – 2019. július 02.)
Minőségügyi folyamatfejlesztő?

Akkor a Hibázza tökéletesre vállalata folyamatait könyv Önnek való!

Megosztás:
Keresés
Legutóbbi bejegyzések

Anyagkezelés a Toyotánál – Beérkeztetéstől a kiszállításig

A Toyota Material Handling Europe példamutató módon ötvözi a fenntarthatóságot és az innovációt az anyagmozgatási iparágban. A vállalat elkötelezettsége a környezeti felelősségvállalás, a társadalmi igazságosság és a technológiai fejlődés iránt biztosítja, hogy továbbra is vezető szerepet töltsön be az iparágban, és hozzájáruljon egy fenntarthatóbb jövő megteremtéséhez

Tovább olvasom »
Népszerű címkék
Legyen Ön is Leand Six Sigma folyamatfejlesztő!

Jelentkezzen lean six sigma green belt képzésünkre, amelynek alapja a Magyar Minőség Szakirodalmi Díj 2019 elismerésben részesült A lean six sigma folyamatfejlesztés kézikönyve. A képzés oktatója pedig a könyv szerzője Fehér Norbert 17 év lean six sigma tapasztalattal és 500+ mentorált, vezetett projekttel.