Blog

Folyamatfejlesztés és FLOW élmény

Három oka is van annak amiért hírlevelünk címéül egy idegen szót, a FLOW-t választottunk:

  • Folyamatfejlesztő tanácsadói tevékenységünk fő célja az Ön vállalati működési eredményének és cash FLOW-jának javítása,
  • Lean Six Sigma mérnökök FLOW fogalom alatt leginkább az anyag, termék és információ áramlásának biztosítását, illetve javítását értik, amelyet szakértőink tanítanak,
  • Végül pedig a pszichológiában elterjedt FLOW élmény fogalomra utal, melynek atyja az erdélyi származású, de Amerikában élő professzor.


Ezen élmény bemutatásának szánjuk 2014 évi első blog bejegyzésünk bemutatkozó cikkét.

Csíkszentmihályi  Mihály, chicagói pszichológiaprofesszor, aki a „chicks send me high” kifejezéssel magyarázta el vezetéknevének helyes kiejtését az amerikaiaknak, definiálta FLOW fogalmát egy több tízezer kérdőívet felölelő felmérés eredményeinek kiértékelését követően.

Google fordítóba beírva a FLOW szó áramlatot, vagy áramlást jelent, mely nem fedi a fogalom igazi jelentését. Professzor úr megfogalmazása szerint egészen pontosan az alábbiakat jelenti:

„A tökéletes élmény alapja a flow, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette. Ez az élmény lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán önmagáért.”

FLOW állapotban az ember szinte teljesen azonosul a cselekvéssel, s egyáltalán nem érzi, hogy erőfeszítést fejt ki célja elérésének érdekében akkor sem, ha kimerítő fizikai teljesítményt kifejtve egy magas hegyet kíván meghódítani, vagy szellemi munkát végezve vállalatának valamely kritikus üzleti folyamatát fejleszti.  Ekkor annyira elmerül a személy a feladatban, hogy cselekedetei spontánná, szinte automatikussá válnak.

Tapasztalt hasonló élményt eddigi életében akár hobbi, kutyasétáltatás, vagy hétköznapi munka keretében?

A szerencsésebbek gyakran érzékelik FLOW élményt, akár naponta többször is. S hogy Ön is biztosan felismerje Csíkszentmihályi úr definiálta főbb ismérveit:

  • A feladat olyan kihívást jelent számunkra, hogy még éppen meg tudjuk oldani képességeink maximális mozgósításával. Nem túl könnyű, hogy rutinként kezeljük, s nem is túl nehéz, hogy feladjuk az erőfeszítést idő előtt.
  • Előre definiált, világos célokkal rendelkezünk legyen szó bárminemű feladatról, hiszen egyértelműen látnunk kell, hogy tevékenységünk a cél felé mozdít el, vagy attól inkább eltávolít.
  • Gyors és egyértelmű visszacsatolást kapunk az eredményekről. 100 méteres sprintfutásnál ez elég egyértelmű, azonban egy orvos, vagy mérnök munkájában komoly felkészültséget igényel az eredmények értelmezése és megértése.
  • Leggyakrabban a tevékenységre irányuló tökéletes koncentráció a FLOW élmény jellemzője. Megszűnik a külvilág, kiszorul gondolatainkból minden olyan információ, amely nem az adott tevékenységgel kapcsolatos.
  • Csak a jelenre koncentrálunk és az adott pillanat tökéletességére. Ennek természetes velejárója a kontroll feladása a dolgok menete felett.
  • Az időérzék ideiglenes elvesztését is okozhatja FLOW élmény, sőt fordítva is bekövetkezhet, azaz az időérzék elvesztése önmagában is okozhatja a teljes elmélyülés élményét.
  • Végül pedig az Én tudat elvesztése, amely a kérdőíves válaszokból leggyakrabban visszaköszönt.


Nem magashegyi túravezetéssel, vagy zeneszerzés tanításával foglalkozunk, hanem üzleti folyamatok fejlesztésével. Nem az elért kumulált „hard” megtakarítás nagyságára vagyunk legbüszkébbek 2005 óta végzett strukturált folyamatfejlesztési tevékenységünkből, hanem arra hogy az általunk vezetett, illetve mentorált 500+ Lean Six Sigma projekt során a 250+ Green Belt oklevelet szerzett folyamatfejlesztő személy közül többen is hasonló élményekről számoltak be munkájuk végeztével, s kedvet kaptak a folytatáshoz, hogy ismét átéljék és másokkal is megosszák FLOW élményt.

Nemcsak a 2014-es új évben, hanem az Ön mindennapi folyamatfejlesztő tevékenységében is kívánunk FLOW élményekben gazdag,  fenntartható fejlesztési eredményeket, amely elérésében ajánljuk jelen hírlevelünket, szakértői blog-unkat, illetve személyes segítségünket igény szerint.

Üdvözlettel,


Cash Flow Navigátor
folyamatfejlesztők

Minőségügyi folyamatfejlesztő?

Akkor a Hibázza tökéletesre vállalata folyamatait könyv Önnek való!

Keresés
Legutóbbi bejegyzések

Így alkalmazkodik egy fejlesztőmérnök a dinamikusan változó környezethez

A Brick Experiment Channel videója gyönyörűen mutatja miként lehet alkalmazkodni a változáshoz, ha kis lépésekben gondolkozunk és fejlesztünk valamely folyamatot.

Valószínűleg lehetetlennek gondolnánk a cél teljesítését, ha elsőre azt a feladatot szabná a vevő/főnök, hogy 75 cm-es távolságot kell áthidalni, azonban lépésről lépésre haladva egyre kreatívabb, jobb problémamegoldókká válunk pedig csak gondolkodunk és lego elemeket használunk fel a megoldáshoz.

Ez alapján elsőre talán a nulla hiba minőségi szint is lehetetlennek tűnik, de sok-sok apró lépés végrehajtását követően még Ön is meglepődik az eredményen.

Tovább olvasom »
Népszerű címkék
Legyen Ön is Leand Six Sigma folyamatfejlesztő!

Jelentkezzen lean six sigma green belt képzésünkre, amelynek alapja a Magyar Minőség Szakirodalmi Díj 2019 elismerésben részesült A lean six sigma folyamatfejlesztés kézikönyve. A képzés oktatója pedig a könyv szerzője Fehér Norbert 17 év lean six sigma tapasztalattal és 500+ mentorált, vezetett projekttel.